2018. január 22. hétfő Vince, Artúr napja
A tartalom megtekintéséhez flashplayer szükséges / Nem elérhető a tartalom
Nyitóoldal < A megszentelt föld
Köszöntő
Elhelyezkedés
A megszentelt föld
Az új Pogányvölgy
Jelenleg nincs aktuális szavazás!
2 / 2
  • A török hódoltság

A török hódoltság korában a somogyi települések egyharmada elpusztult.
A fonyódi végvár hősi ellenállásának tudható, hogy e település, továbbá Boglár, Lelle, Al- és Felgamás elénéptelenedett a vár eleste után (1575 augusztus). Máskülönben a török érdeke volt a megmaradt népesség megtartása. Így a falvak népe a hódítókat, magyar urait és az egyházát és a végvárak nyomorba kényszerülő, harácsoló magyar harcosait is szolgálta, adóval. Az, hogy mikor, milyen mértékben, melyik fél kényszerítette erre őket, ma már felhánytorgatni nem érdemes. Egyes települések kihaltak, másutt (például Lengyeltótiban, Szőlősgyörökön, Szőlőskislakon) fennmaradt az élet. Természetesen a török korban is művelték a hírneves somogyi szőlőket.

A hódoltság utáni kor legfőbb vezető - szervező elméi: a Lengyel-család, a délszláv Jankovichok, a balatonrendesi (akkor Zala megye) Bárányok és a Széchenyiek, a Zichyek.
A megmaradt lakosság és az új betelepülők - a pusztítás után újra alkották a táj hagyományos értékeit. Ezek között változatlanul kitüntetett maradt a szőlőkultúra. az állattartás. Általánossá lett a háromnyomásos földművelés (kenyérgabona termelése) és az istállózó állattartás. A korszerűbb állattartás elterjedése a földek rendszeres trágyázását is lehetővé tette. (A XX. századig megőrizte ugyan e táj az ősi nomád vagy félnomád állattartás elemeit. A Balaton vízében bivalyok hűsöltek a múlt század elején is.) A betelepülő német származású népesség és a földbirtokok magasan képzett gazdatisztjeinek munkakultúráját átvették a falvak magyar lakói is. Az ősvadonok területe ekkortól csökkenni kezdett.

A középkori "Somogyország" még magában foglalta a délvidéki szlávok (mindenek előtt a horvátok) által lakott területeket. A népesség részben magyar - másrészt szláv volt… Lengyeltóti, Tótgyugy (a zalai parton - a mai Veszprém megyében - Káptalantóti) ősi neve erre utal. Somogyvámosra és a különleges népművészetét őrző Buzsákra hódoltság után horvátok települtek. Utódaik neve ma is szlávosan cseng. (Dumity). A horvátok mellett a XVIII. sz. végén - XIX. század elején a protestáns hitű német telepesek is megjelentek ezen a vidéken.
A Dél-Balatoni táj ekkor még nem változott meg -, a tó - eltekintve a halászattól, a nádaratástól - gazdasági hasznot nem hozott. A Boglár - Révfülöp - valamint a Szántód - Tihany - között közlekedő rév (előbb a Bárányok, majd a Jankovichok tulajdona) kötötte össze a zalai és a somogyi partokat. A főközlekedési út a XIX. század második feléig a Siófok - Szemes - Szőlősgyörök - Iharosberény - Nagylak (ma Öreglak) - Marcali felé vezető ősi út volt.

A kiegyezés után a korszerűbb agrárgazdaság elterjedése, a napóleoni háborúk növekvő élelmiszerkereslete a magyar vidék fellendülését segítették elő.
Mezővárosok szerveződtek (e térségben 1778-ban Szőlősgyörök), amelyekben már kifejlődhetett a kor szükségleteit kielégítő iparűzés és kereskedelem is. A reformkortól napirenden volt a Balaton vízének szabályozása is, de csak a kiegyezést követően (1867) a Sió-csatorna, majd a Déli Vasút megépítése (1861) alakította át a dél-balatoni tájat és a közlekedési viszonyokat. Boglár és Kaposvár között a legmagasabb kategóriájú állami közút létesült (1869). A Kaposvár - Fonyód vicinális (1896) mentén (a vasútállomással nem rendelkező Szőlősgyörököt felváltó) Lengyeltóti lett a közigazgatási - gazdasági központ.
A Somogy gabonája, bora, a fa, a vágóállatok a déli vasútnak köszönhetően közvetlenül a nagyvárosokba és a világpiacra jutottak. A XX. század elejétől gyors ütemben fejlődött a balatoni fürdőkultúra, de a tótól távolabb lévő Lengyeltóti a tanácsrendszer megszervezéséig (1950) járási székhely, nemcsak a Pogány völgy, de térséggel határos Balaton-parti települések központja is volt.


<< Előző fejezet